kapitel 3 ~ Harry randija, s az én csókom

Justin szemszöge

Deborah Sebert. Olvastam fel ízlelgetve a szépen csengő nevet. Nem csak a lány, hanem a neve is elrabolta az eszem, amióta megláttam nem tudok másra gondolni, teljesen levett a lábamról az elképesztő mosolyával, stílusával. Olyan mintha megtaláltam volna azt a lányt, akire mindig is vágytam, de nem érzem úgy, hogy érdekelném Őt. Még csak nem is hallott rólam, ami számomra nagyon furcsa volt, mert az egyik a One Direction-ösök közül szinte visítva, fanatikusan ordította a nevem, mikor megérkeztem. A szőke volt az, Niall, ugyan nem mutattam ki meglepettségem, de rendszerint megijedtem, mikor öt, körülbelül velem egy idős világsztárral találtam szembe magam. Összeségében minden jól ment, de így visszagondolva furcsának találom. Honnan ismeri ez a lány őket, kinek becses neve Deborah? Talán valami régebbi szál köti hozzájuk vagy valami új ismeretség? Az utóbbi ötletem egy okból kifolyólag gyorsan elhessegettem, miszerint nem lakna náluk a lány ha egy új barátság- vagy egy az én szemszögemből- nem kívánt új szerelem alakulna ki Deborah és az egyik srác között. Mielőtt ez beteljesülne el kell csábítanom a lányt, hogy Ő is úgy belém habarodjon, mint én belé ezalatt a pár óra alatt. Mi van ha úgy érez, ahogy én és azért viselkedett úgy ahogy? Nem túl jó színész, mert simán átláttam a szerintem színjátékon, de az igazságot nem tudom, mert a nevén kívül szinte semmit sem tudok róla.

- Justin készen állsz?- nyitott be a menedzserem, Micheal az öltözőmbe. Egy gyors kihagyás után rájöttem, hogy az esti koncert pár perc és kezdődik. Teljesen kiment a fejemből az egész pedig e esemény miatt kellett eljönnöm a Direction házból.

- Persze.- mosolyogtam, majd kusza gondolatok közepette kisétáltam a színpadra. A rajongók sikítozva fogadtak, kezükben különböző színű, méretű, feliratú transzparenseket tartottak. Marry me Justin, Kiss me Justin és a Fuck me Justin szövegek voltak a legnépszerűbbek. Ezekben a nevemet szívesen kicseréltem volna a Deborah-ra. Deborah, vajon becézhetik ezt az édes nevet? Valamiért csak Debby-ként tudom elképzelni, de a többiek mikor meglátták a lányt valamiért búztak, mintha megszerették volna ijeszteni ezt a rendkívüli szépséget. Emlékeimbe belemerülve azon gondolkoztam mit csinálhatott az emeleten a göndör hajú szívtipróval, Harryvel? Inkább az ötleteim elhessegettem, mert valószínűleg túl perverzek és nem fedik az igazságot. Biztos csak beszélgettek- nyugtattam magam, nem túl sikeresen.

- Rendhagyó módon nem saját számmal fogok kezdeni!- kezdtem bele a mondani valómba, majd hátra pillantottam a zenekaromra. Igen várható volt, hogy kicsit nagyon meglepődnek, mert erről eddig szó sem volt. Kiszerettem volna élni magam legalább egy dal erejéig Debby-re gondolni a koncerten, ugyan nincs itt, de érzem, hogy lélekben jelen van. - Ez a dal Whitney Huston legismertebb száma, az 'I will always love you'.- majd elkezdtem énekelni. Hogy miért ezt választottam? Nem tudom. Magamat sem értem, mert nem vagyunk egy pár, nem szakítottunk, nem kellene ezt énekelnem, de mégis a szívemből szólt. Szerelmes lettem egy olyas valakibe, aki talán sosem fogja viszonozni az érzéseim. 

A koncert hamar eltelt hála a rajongók biztató sikolyainak, amitől őszintén szólva nagyon megfájdult a fülem. Szokásomtól eltérően elkezdtem benne nyúlkálni hát ha úgy nem lesz semmi baja, de nagyon is mellé fogtam, mivel a fájdalom még jobban előtört, pedig én csak elszerettem volna tüntetni a sajgató, szinte már- már kínzó, kellemetlen érzést. 

- Micheal!- ordítottam a menedzserem nevét, aki pár másodpercen belül az öltözőm ajtajánál teremt. - Vigyél el orvoshoz ezt nem bírom tovább! A fülem majd' leszakad a helyéről. - mondtam kicsit halkabban, mert a saját hangerőmtől is egyre jobban fájt. A férfi, akinek mindent köszönhetek szó nélkül a kocsihoz vezetett és beültetett maga mellé az anyós ülésre. 

A kocsiban nem beszéltünk mindössze London számomra még teljesen ismeretlen utcáit pásztáztam a szemeimmel. Még ilyenkor is, késő éjjel rengeteg ember járkált az utcákon. Egyáltalán nem lehettek fáradtak, mert kiabáltak, ugrándoztak, teljesen fel voltak pörögve tele élettel, amit egyszerűen képtelen lettem volna megérteni. Mit csinálnak ezek nappal? De most komolyan Los Angelesben élek és ezen vagyok meglepődve? A merengések közepette egy kivilágított étterem ablakánál négy rendkívül ismerős alakot pillantottam meg. Egyre közelebb érve tökéletesen kivehető volt Debby, Harry, Liam és a szőke hajú lány. Hirtelen rossz előérzetem támadt és szóltam Micheal-nek, aki történetesen a menedzserem és a sofőröm is egyben, hogy álljon meg. Berohantam az étterembe és nem túl illedelmes módon bevágódtam Debby és Harry közé. 

- Ti meg mit csináltok itt? - kérdeztem mosolyogva, nem törődve azzal, hogy mennyire meglephettem a többieket a hirtelen megjelenésemmel. 

- Inkább te mit keresel itt? Na állj fel Bieber! - emelte fel a hangját Debby, de mindössze annyira, hogy a többi vendég ne nézze őket, ami kicsit rizikós volt, mert azzal együtt, hogy én is megjelentem egyszerre három hús- vér világsztár egy belvárosi étteremben szerintem elég nagy szám, csípjenek meg ha tévedek.

- Ömm... Debby elrabolhatlak pár percre? - fordultam a kissé idegesnek tűnő lány felé, hogy ezt én váltottam-e ki belőle vagy valakinek tetszeni akar az este folyamán arról fogalmam sem volt, csak reménykedtem, hogy nem a Göndörke miatt van.

- Figyelj Justin egy: a nevem Bo, kettő: kapsz pár percet, de utána visszajövök. - ekkor esett le, hogy a fiúk egyáltalán nem búztak, mikor nálunk voltak, mindössze a lány érdekesen aranyos nevét kiáltották, de ez érdekelt most a legkevésbé, mert tudtam eltölthetek vele egy kis időt mindenféle szemlélő nélkül a kocsim hátsó ülésén, de mielőtt még mindenki rosszra gondolna nem volt bennem e fajta szándék.

Óvatosan betessékeltem a már előre kigondolt helyre, majd megkerülve az autót beültem mellé. Nem szóltam egy árva szót sem mindössze ékesen csillogó csoki barna szemeit vizslattam. Ő sem tett másként. Élni akartam a pillanattal, ezért közelebb hajoltam hozzá, míg nem el nem értem ajkait. Vágytól tengetve csókoltam meg a lányt, aki először tiltakozott, de végül megadta magát, szelíden törtem át a falat kettőnk közt, hogy egyikőnknek se legyen bántódása. Nyelvem éppen, hogy súrolta az övét, többet akartam, de nem tehettem. Elhúzódott tőlem fél perc után, majd úgy fújta ki meg maradt levegőjét, mintha ezen múlna az élete.

- Vissza kell mennem. - ugrott ki a kocsiból olyan gyorsasággal, hogy a Pókember is megirigyelné. Miért lehetett olyan érzésem, miszerint most utál és nagyot csalódott bennem? Az autó ablakából figyelve a történteket, ahogy visszamegy és beül Harry mellé kicsit rémisztő volt számomra. Bűn tudatom támadt. Mi van ha együtt vannak és ezzel valószínűleg mindent elrontottam? Ez egyértelműen Harry randija, s az én csókom.

Fhhu remélem nem utáltatok meg! Ígérem innentől több One Direction lesz benne csak muszáj volt beindítani az eseményeket! 

Hogy miért Justin szemszögéből raktam fel a részt? Mert lenullázódott a szavazás és akiket megkérdeztem mindenki őt akarta.

És végül: köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket Macy-től, Pkoseláktól illetve VKoselaktól és a 12 pipát! Mondjuk az elsőhöz több érkezett jóval, de ezzel is megvagyok elégedve mivel nincs is ennyi rendszeres olvasóm, mindössze 9 van!

Tudom hamarabb hoztam, de remélem nem bánjátok:)

xoxo: Destiny.

Szavazás + Csúszás

Sajnálattal közlöm, de magánéleti problémák miatt nem tudom befejezni a részt keddre! Pedig most lenne egy hónapos holnap a blog. DE jövőhét kedden lesz rész és ezzel kapcsolatban is is tettem egy szavazást:)

kapitel 2 ~ Baby, Justin Bieber, Bo!

London utcái napról- napra telítetebbek a sok- sok embertől. Mindig jönnek ide új arcok néhányan végleg, de nagy részük csak pár napra. Fogalmam sincs mennyi időre jöttem, szívem szerint inkább otthon lennék és unatkozok, minthogy egy levegőt szívjak a "nagy és hatalmas" Liam Payne- nel. Talán annyi mégis jó, hogy a többi fiút egyszerűen imádom- persze csak titokban- és most velük lehetek. Elég jól titkolom ezt a dolgot, mert még Christina sem tud róla. Nem kellene magamba folytani a dolgokat, hogy elájulok Harry szemeitől, Louis humorától, Zayn személyiségétől és Niall aranyos arcától! Úgy érzem magam, mint egy kibaszott szerencsés tini lány, aki a kedvenceivel élhet. Ez kezd betegessé válni a részemről, régebben senkinek sem néztem az interjúit, a videónaplóit vagy épen tűkön ülve vártam az újabbnál- újabb dalokat és klipeket. Mintha nem is önmagam lennék. 

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben fedeztem fel London zsúfolt utcáit. Sokszor úgy érzetem még pár pillanat és kinyomnak belőlem minden szép és többnyire csúnya dolgot. Eközben bőven volt időm az embereket fürkészni. Néhány gyönyörű lány mellett újra és újra felébredt bennem a kisebbségi komplexus. Egy- két pasitól pedig rendszerint bizseregni kezdtem, ebből látszik fogalmam sincs milyen az igaz szerelem, ahol nem csak kihasználják az egyik félt. Hirtelen egy aranyos, de ennek ellenére nem túl helyes fiú állt meg előttem.

- Ő tökéletes lenne a szerepre!- kiáltotta, amivel kissé megijesztett, majd mire újra feleszméltem egy egész stáb állt előttem. Mit akarnak ezek tőlem?- A héten forgatjuk a második klipemet és az a helyzet, hogy az utolsó pillanatban a főszereplő lány azt mondta nem tud eljönni a forgatásra, így gyorsan kerítenünk kellett valakit és amikor megláttalak nem tudtam levenni rólad a szemem. Szerintem már sejted mire akarok kilyukadni, szóval elvállalnád?- hadarta egy szuszra a még számomra ismeretlen srác.

- Attól függ mit kellene tennem.- húztam meg a vállam.

- Nyugalom semmi hiányos öltözet, semmi erotika mindössze csak bowlingoznotok kellene pár lánnyal a fiúk ellen.- vette át a szót egy komolyabb tekintetű, szemüveges, idős ember. Bizonyára ő a klip rendező vagy a menedzser.

- Akkor vállalom.- zártam le a beszélgetést a részemről. Éppen megfordultam, de a srác visszarántott.

- Kaphatnánk egy címet, ahol elintézhetjük a papírokat?- bólintottam, majd lefirkantottam a fiú kezére a jelenlegi címemet.- Délután találkozunk.- kacsintott rám én pedig egy műmosolyt erőltettem az arcomra, semmi kedvem sem volt jó pofizni, így amilyen gyorsan csak tudtam rohantam haza. Szinte futottam, mintha menekültem volna valaki elől, ezzel fellökve néhány embert, dehogy miért még magam sem tudom.

Becsaptam magam mögött az ajtót. Liam Chrissyvel a konyhában főzőcskézett, mialatt Niall jót röhögött rajtuk, valószínűleg csak a férfiszakácson, merthogy nem tud főzni az is száz, de szerencsére egyikőjük sem vett észre engem. Gyors felrohantam a lépcsőn és ugyanabba a szobába nyitottam be, mint előző nap. Mikor lenyomtam a kilincset tudtam, nincs visszaút. Kissé féltem, hogy megint egy nálam ezerszer gyönyörűbb lánnyal fogom látni, de hála az égnek erről szó sem volt. Egyedül feküdt az ágyon kopott, elhasznált, régi melegítőben és fehér atlétában. Unottan kapcsolgatta a tévét, valószínűleg abban a reményben hátha talál egy normális műsort, de minden egyes csatorna egy újabb csalódás.

- Spanyol szappanoperák, bicikli verseny, gyerek műsor, öreg bácsi mondja a jelentéktelen híreket. Nincs sehol egy 'How I met your mother?' vagy esetleg 'Family Guy'?- panaszolta el a dolgokat Harry. Felnevettem, majd leültem mellé. Kikapcsolta a tévét és arrébb dobta a távkapcsolót. Közelebb húzódott hozzám és úgy folytatta:- Reggel kilenc körül bekutattam utánad az egész házat, de nem voltál sehol. Olyan volt mintha teljesen elnyelt volna a föld.

- Elmentem kicsit kiszellőztetni a fejem.- válaszoltam egyszerűen.- De miért kerestél? Úgy tudom jóval később szoktál kelni. 

- Ja, értelek.- bólogatott ajkait beszippantva, kezeit összekulcsolva a hasa előtt és a hátára feküdt, így fürkészte a hófehér plafont.- Nem tudtam aludni, valaki értelmessel szerettem volna beszélgetni. Ne érts félre, mert imádom a fiúkat, de ha komoly vagyok csak nagyon ritkán tudok velük teljesen normálisan beszélni.

- Tudsz komoly is lenni?- kérdeztem viccelődve, de Ő ezt nem érzékelte a hangsúlyomban. 

- Most is az vagyok!- védekezett, ezúttal két kezét maga elé rakva.

- Valóban? How I met your mother? Family Guy?- néztem a szemébe, ezzel elveszve bennük, de mielőtt választ kaptam volna nőies sikítást hallottam a földszintről, mire mindketten összenéztünk.

- Baby, Justin Bieber, Bo!- kiáltotta Niall. Hirtelen azt sem tudtam miről van szó, majd észbe kaptam. Valószínűleg a bilifejű fiú volt az, akivel pár órával azelőtt találkoztam. Mire Harryvel leértünk a nappaliba már mindenki ott volt. Szorosan Justin mellett a látszólag fanatikus ír szőkeség ült, vele szemben Liam és Chrissy, a fotelben Zayn annak a karján pedig Louis foglalt helyet. Harry nem ült le, mindössze lazán nekidőlt a falnak.

- Szóval ezeket alá kellene írnod és ha zavarok már megyek is.- mondta Justin Viewer vagy kicsoda. Gyors aláfirkantottam alapokat, miután átolvastam őket. Csak a szokásos, hogy mit kellesz tennem, mennyit kapok érte, a titoktartás, miszerint, míg meg nem jelenik a kisfilm nem mondhatom el miről szól illetve mit csinálunk benne, mivel a rajon gók már ismerik a 'Baby' című számot az már nem titok. Ez volt megfogalmazva három oldalban, szinte érthetetlenül. Rajtam kívül Liam, Christina és Harry is elolvasta ellenőrzés képen, mielőtt aláírtam volna régi legjobb barátom jóváhagyására vártam, aki kis gondolkozás után, de beleegyezett. Úgy tűnik még ennyi idő után is hatalmas szükségem van rá. 

- Hogy kerülsz Londonba?- kérdezte Zayn a- fiúk állítása szerint- hatalmas popsztárt. 

- Itt forgatjuk a Babyt, de amint vége a forgatásnak haza kell utaznom Los Angelesbe, mert lesz ott egy- két koncertem, de most sietnem kell. Vissza kell érnem a hotelbe háromra.- állt fel Justin, aminek teljes szívemből örültem. Egy mosoly kíséretében elvezettem az ajtóig, már kezdtem megörülni, hogy végre valahára elmegy, amikor hirtelen megfordult.- Nem is tudtam, hogy jóban vagy a One Direction- ös srácokkal. Pedig azt hittem én leszek az, aki megmutatja neked milyen is a média világa.

- A jóban az enyhe túlzás csak elviselem őket az egyetemes éveim alatt, semmi több és nem is lesz, ami pedig a médiát illeti erről inkább nem szeretnék beszélni.- majd újból előjöttek azok az érzések, amelyeket már olyan sokszor próbáltam elnyomni, de nem sikerült, hogy Liam elhagyott és évekig nem beszéltünk a gyorsan jött siker és a média miatt.- De nem azt mondtad, hogy sietned kell, mert koncerted lesz?- üldöztem elfelé a srácot egy műmosoly kíséretében, amit mostanában egyre gyakrabban produkálok. Talán le kellene róla szoknom, de mint említettem az imént: talán. Néha még jól is jön.

Miután szó szerint becsaptam a Justin nevű fiú előtt az ajtót az első utam a szobámba vezetett volna ha a srácok és Chrissy nem bombáznak le szerintem teljesen felesleges és jelentéktelen kérdésekkel: 'Honnan ismered Justin Biebert és mit akar tőled?' Amint ezt abbahagyták szó nélkül felmentem és magamra csuktam a szobám ajtaját.

Először: Mit gondoltatok miről fog szólni a fejezet mikor elolvastátok a címet? Kommentben írjátok le!

Másodszor: Köszönöm a 18 pipát a tetszikre, 8 feliratkozót és a kommentet Macynek, remélem most már nem csak ő fog megajándékozni hozzászólással, ha fog.

Harmadszor: kijelentem nincs hirdetés a fejezetekben, de mivel ezt nem mondtam, nem akartam bunkó lenni chaten, mert ßinkii. kérte, hogy rakjam ki a blogját a kövi résznél. Fejléceket csinál, amik a blogján található fejléácből kiindulva nagyon jó. Ha rendelni szeretnél tőle katt IDE!

Illetve twitteren kérte egy lány, hogy rakjam ki a blogját szóval olvassatok bele a blogjába :)

Negyedszer: Justint a 16 éves énjével képzeltem el a Baby idején, de a kora a blogban 18!

xoxo: Destiny.

kapitel 1 ~ Haza akarok menni!

@bo_sebert: Indulás Londonba chrissy_tay -jel, a műmosoly az meg van...

,,You know I'll be your life, your voice, your reason to be,

My love, my heart is breathing for this, moments in time,

I find to words to say before you leave me today.˝

- A One Direction Moments című számát hallhatták.- mondta a rádiós műsorvezető én pedig újra rájöttem, hogy még sosem voltam szerelmes. Fogalmam sincs milyen valakivel együtt lenni, majd elveszíteni. Vagyis tudom, ugyan ez a valaki a legjobb barátom volt, de mégis úgy érzem mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Ennek már kicsivel több, mint két éve. Azóta Wolverhampton csak árnyéka önmagának, legalábbis szerintem. Először repdestem az X- Factorban elért sikerei miatt, de akkor nem hittem volna el, hogy elfelejt ezért. Most meg azt hiszi kiengesztelhet. 

- Megérkeztünk.- állt le Christina a kocsival egy hatalmas villa előtt, ahol ott állt Liam már majdnem kopaszra borotvált fejével a kerítésnek dőlve, mialatt IPhone-ját nyomogatta. Óvatosan kiszálltunk a kocsiból és elindultunk Liam felé.

- Haza akarok menni!- fordultam legjobb barátnőm felé, aki csak megforgatta szemeit és elkezdett tolni egyenesen a szupersztár felé.

- Bo, Chrissy! De jó nők letettek baszki!- rakta zsebre a telefonját Liam, majd arra készült, hogy egyszerre megöleljen mindkettőnket, de mielőtt sikerült volna neki megforgattam a szemem és hátráltam egy hatalmas lépést. - Szóval te még mindig haragszol.- most komolyan azt hiszi azzal mindent helyre hozhat, hogy hozzájuk költözhetünk Londonba az egyetemes éveinkre? Inkább maradnék otthon Wolverhamptonban, ugyan ott minden rá emlékeztet, de mégis ezerszer jobb, mint itt.

Berohantam a fiúk házába. Louis és Zayn annyira belemerültek a Family Guyba, hogy észre sem vettek. Durcásan rohantam végig a folyosón ezzel ellökve Niallt, aki hatalmasat koppant a földön. Berontottam az egyik szobába reménykedve, hogy kihisztizhetem magam teljesen egyedül, de ez nem jött be. Harry feküdt az ágyon félreérthető pozícióban egy gyönyörű szőke hajú lánnyal, de amikor a göndörség meglátott engem azonnal elküldte a csajt és felvett valamit, hogy ne egy szál boxerben álljon előttem. Bele sem mertem gondolni mi lett volna ha pár perccel később lépem át a szoba küszöbét.

- Miért küldted el a barátnőd?- kérdeztem, miközben lassan odasétáltam az ágyhoz és leültem.

- Nem a barátnőm, körülbelül két órája találkoztunk az egyik boltban és leszólítottam, mert már régen szexeltem, de hogy őszinte legyek még a nevét sem tudom. Tiszta agyrém lehetek.- Nevette el magát Harry, de én csak egy érdekes pillantással ajándékoztam meg.

- Azt mondod régen?- néztem rá mosolyogva.- Hány nap is az pontosan négy, öt?- ült le mellém az ágyra a göndörség.

- Hét.- vakargatta meg a tarkóját, majd az egész arca lángvörös lett. 

Ledőlt az ágyra és két kezét a feje alá tette. Rengeteget változott az utolsó találkozásunk óta. Egyértelműen férfiasabb lett. Felszedett magára pár kilót izom formájában, magasabb is lett és varratott magára jó pár tetkót. Már a mosolya sem volt annyira kisfiús, mint annak idején. A változás pozitív.

Hirtelen ajtócsapódást hallottam, majd a hang irányába kaptam a fejem. Liam állt ott Christinával az oldalán. A fiú csípőre tette kezeit és közelebb lépett az ágyhoz, ahol Harryvel ültünk- én ültem Harry feküdt.

- Bo az mindenkit megdug! Nehogy bedőlj neki bármit is mond neked!- kiabálta Liam Hazzára mutatva, míg Chrissy megragadta a karom és felállított. Elnevettük magunkat mind ketten, mire ugyanennyi értetlen pillantást kaptunk válaszul.

- Pont rányitottam, amint egy csajjal volt.- mondtam el Christináéknak a történetet, mire megkönnyebbültek.

Liam megmutatta, hogy melyik a mi szobánk és segített felhozni a csomagjainkat az emeletre. Beletelt két órába, mire kicsomagoltunk és bepakoltunk a szekrénybe, amikor Niall szólt, hogy kész a vacsora. Na Ő semmit sem változott. Még mindig ugyanaz az éhenkórász dög, mint akit megismertem. Külsőre viszont valamivel többet, még mindig cuki és kisfiús, de látszik rajta, hogy változtatni próbál, azonban sikertelenül. 

- Jó rég láttalak.- túrtam bele hajába.

- Ó, tényleg? Még mindig fáj a fenekem délután óta! Tudod én voltam az, akit fellöktél!- mondta kicsit feldúltan, majd eszembe jutott a történet az elmondottak alapján, így motyogtam egy bocsit.

Lassan besétáltunk a konyhába, ahol a fiúk már megterítettek. A lehető legtávolabb ültem Liamtől, Harry és Christina közé. Barátnőm mellett Louis foglalt helyet. Vacsora közben végig kínos csend állt be az étkező helyiségben, ugyan párszor felnevettünk, mikor Louis egy- két viccel bombázta a társaságot, így hátha oldódik a feszültség, de abból semmi sem lett.

- Bo, beszélnünk kell! Most!- rakta le a villáját Liam és fejével a nappali felé biccentett.

- Essünk túl rajta.- álltam meg előtte összefonott karokkal.

- Megértem, hogy nem akarsz megbocsátani nekem, én a helyedben nem is jöttem volna Londonba, de mégis azt szeretném, hogy elfelejtsd az elmúlt két évet. Ne haragudj rám.- vakargatta meg már majdnem kopaszra nyírt fejét.

- Ha azt olyan könnyű lenne.- zártam le a beszélgetésünket és visszamentem a többiekhez, akik felszabadultan nevettek.

Leültem melléjük és hallgatni kezdtem történeteiket az amerikai turnéról. Elmesélték, hogy a Chicagoi koncert közepén Zayn és Liam ketté tépték Hazza ingét, amitől teljesen zavarba jött na meg persze amikor Louis és Liam elvették az egyik rajongó telefonját azért, hogy felhívják az apukáját ők vigyáznak a lányára. Meg azt is mondták, hogy egyszer eltáncolták a macarénát, amit nekünk is bemutattak, sőt Niall ragaszkodott ahhoz, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk. Nem kellett kétszer mondania. Zayn lerakta a telefonját az asztalra és felvette a táncszerűséget azzal, hogy neki ezt fel kell raknia twitterre, mert hatalmas sikere lesz.

- Mit szólnál egy vacsorához?- ült le mellém Harry kisfiúsan mosolyogva. 

- Az előbb ettünk és tudtommal te is ott voltál.- mondtam neki egyszerűen és egyben csodálkozva.

- Nem úgy értettem, hogy most rögtön hanem valamikor a héten vagy amikor csak szeretnéd, ha egyáltalán akarod.- vakargatta meg a tarkóját. Pár másodperc gondolkozás után végre rájöttem miről is beszél.

- Ó, vagy úgy.- világosodtam meg.- Hát nem is tudom... Ha Liam és Chrissy is jön benne vagyok.- vigyorogtam rá.

- Muszáj?

- Jól mondod, drága.- nagy nehezen ugyan, de Harry végül rábólintott. Alig ismer. 

De miért pont Liamet mondtam, hogy jöjjön? Itt vagyok Londonban teljes fél napja és nem haragudok legbelül? Még a végén a nyakába ugrok, aminek nem lenne túl jó vége. Könnyűvérűnek gondolnám magam, hogy egyik percben utálom, míg a másikban agyon ölelgetem. Nem hagyhatom magam, hogy bedőljek egy édes műmosolynak, az nem én lennék.

Ez számomra teljesen hihetetlen, ami történt: még csak a prológus volt fent, de már kaptam egy díjat Macy drágától valamint 5 darab rendszeres olvasót!

Tudom ez nem olyan nagy szám, de nekem igen is az és azt is tudom, hogy ez a rész nem sikerült túl hosszúra, de legközelebb majd jobban igyekezek.:)

Most is szeretném ha születne 1-2 komment és pár pipa. Valamint hogy tetszik az új kinézet? Noricii ismét kitett magáért!:)

Love you all

Destiny xxx

Prológus

Már régen hozni akartam pontosan vasárnap, de közbe jött valami emiatt csak ma tudom hozni.:)
Pár komit és pipát szívesen elfogadok.♥

Puszi: Destiny.

2009. szeptember 25.

Már majdnem, hogy egy hónapja elkezdődött az iskola, ami teljesen leamortizált. Szerencsémre ott van Liam, aki segít bennem tartani a lelket ezekben a 'nehéz' időkben. Nélküle már ezalatt a három hét alatt rég meghaltam volna. Többször kerültünk bajba, mint valaha, most annyi különbséggel, hogy mindössze tanári felügyelet nélkül vettük igénybe az előadói termet, de őszintén, kit érdekel?
 Imádok zongorázni, főleg akkor, amikor a legjobb barátom énekel. Így volt ez egy pénteki napon is.
-Mehet az I'm Yours?- kérdeztem és Liam bólintott. A hangja bejárta az egész termet, ezzel teljesen elnyomva zongora játékom. A végére én is csatlakoztam, de amikor észrevettem, hogy éneklek azonnal abbahagytam, mindenki tudja, hogy nincsen túl jó hangom, ugyan benne vagyok az énekkarban, de csak azért, mert senki sem akarta elvállalni a zongorista szerepét.
-Bo, legközelebb szólózhatnál is.- nevetett fel Leeyum.
-Már gondolkoztam rajta, sőt tudod mit? Majd te zongorázol én meg éneklek.- poénkodtam, mire mindketten röhögésben törtünk ki. -Tavasszal megint az X-Factorban a helyed, ugye jelentkezel?
-Hát a tavalyi után nem biztos. Pont az elő show-k előtt kiesni nem túl kellemes dolog.- biggyesztette le a száját, majd visszagondoltunk az előző évre. Szerintem nem kellene vele foglalkoznia. 14 évesen az is nagy dolog, hogy egyáltalán a mentorok házáig eljutott.
-Ha nem mész megöllek és Shannon is szívesen segít majd!- parancsoltam rá Liamre.
-Jó megyek, de csak, mert olyan szépen megkértél rá.- gúnyolódott egyet, majd újra énekelni, ezúttal egy Kelly Clarkson számot a kérésemre.
Már vagy egy órája ott ülhettünk és szórakoztattuk magunkat, mikor lépteket hallottunk, amik egyre csak közeledtek. Hirtelen összenéztünk Liammel és egy rögtönzött ötlettől megindulva az előadói terem szertárába szaladtunk, az ajtót magunkra csuktuk és már csak abban reménykedtünk senki sem talál ránk.  A szertár szűkebb volt, mint amire emlékeztem, mikor legutoljára jártam itt egyedül voltam bent és kényelmesen elfértem, de így nem volt túl felemelő élmény. Egyik pillanatról a másikra az ajtó kicsapódott és Ms. Smith az osztályfőnököm állt előttünk, aki nem mellesleg az énektanárnő is volt. Feje tetején egy fájdalmasan szoros és lakozott copf éktelenkedett, a már szinte ismertető jegyévé vált szürke szoknyás kosztümétől ezúttal sem szabadult meg.
-Miss Sebert, Mr. Payne maguk mit keresnek itt?- kezdte el a csodálkozást, majd észbe kapott.- Figyeljenek akármennyire is szeretem a zenét és  imádom a párosukat tanár nélkül nem próbálhatnak itt.  Ez volt az utolsó figyelmeztetés, ha még egyszer itt találom önöket szólok az igazgató úrnak.
-De mi nem is..- kezdte volna Liam, de az osztályfőnök közbe szólt.
-Akkor kérem ne itt fejezzék ki az egymás iránti érzelmeiket.
-Nem vagyunk együtt Liam Shannon-nal jár.- kezdtem védeni kettőnket , de én sem tudtam befejezni a mondókámat.
-Nem érdekel ki kivel jár, inkább vezessék körbe az iskolánkban Miss Taylort. Most érkezett és holnap lesz az első napja, jó lenne ha addigra tudná mi hol van és nem tévedne el.- mondta Mrs. Smith tárgyilagosan, majd rámutatott a gitárok mellett álló lányra. Szőke haján megtört a fény és ez egy gyönyörű színt hozott a felszínre, zafírkék szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Fogalmam sincs miért örült annyira. Talán, mert új iskolába járhat? De akkor miért nem rögtön szeptember elsejétől idejár? Úgy éreztem ezekre a kérdésekre sosem fogok választ kapni.
Liammel összenéztünk, majd egy vállhúzás kíséretében odasétáltunk a szőke hajú, kék szemű, már majdnem hercegnőnek kinéző lányhoz. Két oldalról átkaroltuk és kirontottunk vele az iskolából. Ott megálltunk és a barna hajú sráccal megálltunk a csaj előtt, nagy röhögések közepette, tárgyilagosan rámutattunk a sulira, hogy ez a City of Wolverhampton College, ennyit a körbevezetésről. Leültünk egy padra és beszélgetésbe fogtunk, megtudtuk, hogy a csaj neve Christina és nem rég költözött ide Manchasterből. Van két nővére, akik idősebbek nála jó pár évvel, de ettől függetlenül imádja őket és felnéz rájuk. Kiderült, hogy osztálytársak leszünk, mivel Liam egy évvel felettünk jár megjegyezte, hogy végre lehetett volna egy jó nő az osztályában, de most minden reménye szertefoszlott. Mindig olyan srác volt, aki nem jelentett ki ilyen dolgokat ennyire nyilvánvalóan, de most mégis megtette.



2010. 10. 16

Az adrenalin szintem az egekben volt, de azaz egy dolog vigasztalt, hogy rajtam kívül rengetegen éreznek még így ezen az estén. Már nem is számoltam hányadik élő show is ez, mindössze annyit tudtam, hogy 'Hajrá One Direction', ezt egész Anglia tudtára is adtam, amikor a kamera azt a részt vette, ahol én, Christina és Liam családja ült nem féltem kiabálni. Ahányszor a srácok rossz kritikát kaptak kifújjoltam az éppen akkor beszélő mentort, ilyenkor a fiúk mindig elmosolyodtak és kicsit ellazulhattak egy- két másodpercre, de ez tényleg nem tartott sokáig. Mikor vége lett a műsornak és miután nyugodtan tisztáztam magamban, hogy nincs miért izgulni a srácok továbbjutottak a backstage-hez sétáltam, ahonnan ezúttal is kidobtak a biztonsági őrök, már igazán megtanulhattam volna, ezért a stúdió előtt vártam Liamet, de nem jött. Christinával félve néztünk egymásra, mi van ha történt vele valami? Már éppen azt tervezgettük, hogy szembeszegülünk a biztonsági őrökkel, amikor Louis és Harry nevetgélve jöttek ki a stúdióból. Aggódva szaladtunk hozzájuk, mert ők nem vettek észre minket.
-Hol van Liam?- kérdeztük Christinával kánonban, mialatt hangszínünkről is hallani lehetett, hogy be vagyunk tojva.
-Danielle-lel, az egyik táncoscsajjal flörtöl.- válaszolta Harry szemöldökét húzogatva.
-Azt hittük már valami történt vele.- mondta Christina ezúttal már teljesen nyugodtan.
-Történt is! Eltalálta Ámor nyila.- nevetett fel Louis.- Bo!- fordult felém, ezzel egy halom nyált köpve arcomra, most a nevemet mondta vagy csak meg akart ijeszteni?
-Tessék Lou!- próbáltam olyan hatást kelteni, amit ős is tett, de rájöttem, hogy az nem is olyan könnyű, mint hittem, mivel pár értelmetlen szempárral találtam szembe magam. Zavartan intettem, majd hagytam, hogy folytassa.
-A Bo melyik névből jött?- kérdezte tanakodva én meg elnevettem magam.
-Találd ki!- húztam meg a vállam.
-Bóbita!- ordította, mire Christinával elröhögtük magunkat.
-Az Deborah te fogyatékos!- ütött egyet Harry Louis fejére barátságosan, de ő nem nevetett, sőt kissé idegesítőnek találta, hogy a nevemmel hülyéskednek. Nem értettem miért, de nem is akartam megtudni, rámosolyogtam ás bólintottam, de honnan tudja a nevem? Már éppen megakartam kérdezni, mikor egy kiáltást hallottunk a hátunk mögül. Egy percig sem volt kérdés ki az.
-Vas Happenin'?- ordította Zayn, majd átkarolta a két srác vállát.
Így öten elindultunk afelé a hotel felé, ahol Christinával és Liam szüleivel szálltunk meg a show ideje alatt. A többiek már ott voltak, Ruth meg is jegyezte, hogy rég vissza kellett volna érnünk, legközelebb ha lehet jobban siessünk. A fiúk nem maradtak sokáig,  mert másnap korán kellett kelniük, már is mentek próbálni Simon Cowell-lel a következő show-ra, elvégre sosincs hamar elkezdeni a dolgokat.


2011. 12. 28.

Egy év. Egy év telt el az X- Factor óta és azóta, hogy utoljára beszéltem Liammel. Akárhányszor hívtam kinyomott, az üzeneteimre egyszer sem nem válaszolt, mikor Londonban jártunk ők pont Svédországban vették fel az új albumukat. Nem értem mai napig sem miért tette ezt velem vagyis még mindig ezt teszi. Úgy érzem mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, ami a legfontosabb számomra. Ő volt a támaszom, a legjobb barátom és mindez köddé vált. Az együtt töltött 15 évnek már semmi jelentősége nem volt. Már csak árnyéka voltam önmagamnak, de miért nem értettem. Mindig is csak barátként tekintettem rá akkor meg mi a fenének fáj ennyire az elvesztése? Talán, mert össze sem vesztünk csak egy elfeledett emlék maradtam számára, de ha csak rám haragszik miért szarja le Christinát is? Jó azt megértem, hogy Shannonnal nem beszél, mivel már réges- rég szakítottak.
-Most beszéltem Liammel twitteren- jött be a szobámba az öcsém, Byron.
-És mit mondott? Üzent nekem valamit?- csillant fel a szemem a tesóm mondata hallatán, lehet csak félre értés az elmúlt egy év? Nem hiszem akkor legalább twitteren nem mondta volna vissza a követést.
-Nem, miért kellett volna?- kérdezte az öcsém csodálkozva, intettem egyet, hogy menjen ki, mert egyedül szeretnék lenni és ő ezt rögtön meg is értette. Kinyitottam az éjjeliszekrényemen lévő napló féleséget- ugyan nem nevezném annak, mert minden nap csak egy- két mondatot vések bele- és elkezdtem írni:
'Soha sem fogom megtudni miért teszi ezt velem, de belehalok abba, hogy nem tudom mivel bántottam meg.'
Becsuktam a kis lila könyvet és letettem a helyére. Fejemet a selymes hatású szintén lila párnámra hajtottam és rögtön mély álomba merültem. Londonban voltam és a szőke ír fiú- ha jól emlékszem a nevére, Niall- mellett álltam. Valamit nagyon magyarázott nekem, mikor befejezte boldogan a nyakába ugrottam és megköszöntem a segítségét. A srác elment, majd fél óra múlva egy adag Nando's csirkeszárnnyal tért vissza, mire furcsán néztem, de végül elnevettem magam. Az összes fiú boldogan rohant le a lépcsőn és bevágódtak mellénk a kanapéra, kivéve Liamet, aki megölelt és mindössze ennyit mondott:
-Jó, hogy újra itt vagy.