kapitel 3 ~ Harry randija, s az én csókom

Justin szemszöge

Deborah Sebert. Olvastam fel ízlelgetve a szépen csengő nevet. Nem csak a lány, hanem a neve is elrabolta az eszem, amióta megláttam nem tudok másra gondolni, teljesen levett a lábamról az elképesztő mosolyával, stílusával. Olyan mintha megtaláltam volna azt a lányt, akire mindig is vágytam, de nem érzem úgy, hogy érdekelném Őt. Még csak nem is hallott rólam, ami számomra nagyon furcsa volt, mert az egyik a One Direction-ösök közül szinte visítva, fanatikusan ordította a nevem, mikor megérkeztem. A szőke volt az, Niall, ugyan nem mutattam ki meglepettségem, de rendszerint megijedtem, mikor öt, körülbelül velem egy idős világsztárral találtam szembe magam. Összeségében minden jól ment, de így visszagondolva furcsának találom. Honnan ismeri ez a lány őket, kinek becses neve Deborah? Talán valami régebbi szál köti hozzájuk vagy valami új ismeretség? Az utóbbi ötletem egy okból kifolyólag gyorsan elhessegettem, miszerint nem lakna náluk a lány ha egy új barátság- vagy egy az én szemszögemből- nem kívánt új szerelem alakulna ki Deborah és az egyik srác között. Mielőtt ez beteljesülne el kell csábítanom a lányt, hogy Ő is úgy belém habarodjon, mint én belé ezalatt a pár óra alatt. Mi van ha úgy érez, ahogy én és azért viselkedett úgy ahogy? Nem túl jó színész, mert simán átláttam a szerintem színjátékon, de az igazságot nem tudom, mert a nevén kívül szinte semmit sem tudok róla.

- Justin készen állsz?- nyitott be a menedzserem, Micheal az öltözőmbe. Egy gyors kihagyás után rájöttem, hogy az esti koncert pár perc és kezdődik. Teljesen kiment a fejemből az egész pedig e esemény miatt kellett eljönnöm a Direction házból.

- Persze.- mosolyogtam, majd kusza gondolatok közepette kisétáltam a színpadra. A rajongók sikítozva fogadtak, kezükben különböző színű, méretű, feliratú transzparenseket tartottak. Marry me Justin, Kiss me Justin és a Fuck me Justin szövegek voltak a legnépszerűbbek. Ezekben a nevemet szívesen kicseréltem volna a Deborah-ra. Deborah, vajon becézhetik ezt az édes nevet? Valamiért csak Debby-ként tudom elképzelni, de a többiek mikor meglátták a lányt valamiért búztak, mintha megszerették volna ijeszteni ezt a rendkívüli szépséget. Emlékeimbe belemerülve azon gondolkoztam mit csinálhatott az emeleten a göndör hajú szívtipróval, Harryvel? Inkább az ötleteim elhessegettem, mert valószínűleg túl perverzek és nem fedik az igazságot. Biztos csak beszélgettek- nyugtattam magam, nem túl sikeresen.

- Rendhagyó módon nem saját számmal fogok kezdeni!- kezdtem bele a mondani valómba, majd hátra pillantottam a zenekaromra. Igen várható volt, hogy kicsit nagyon meglepődnek, mert erről eddig szó sem volt. Kiszerettem volna élni magam legalább egy dal erejéig Debby-re gondolni a koncerten, ugyan nincs itt, de érzem, hogy lélekben jelen van. - Ez a dal Whitney Huston legismertebb száma, az 'I will always love you'.- majd elkezdtem énekelni. Hogy miért ezt választottam? Nem tudom. Magamat sem értem, mert nem vagyunk egy pár, nem szakítottunk, nem kellene ezt énekelnem, de mégis a szívemből szólt. Szerelmes lettem egy olyas valakibe, aki talán sosem fogja viszonozni az érzéseim. 

A koncert hamar eltelt hála a rajongók biztató sikolyainak, amitől őszintén szólva nagyon megfájdult a fülem. Szokásomtól eltérően elkezdtem benne nyúlkálni hát ha úgy nem lesz semmi baja, de nagyon is mellé fogtam, mivel a fájdalom még jobban előtört, pedig én csak elszerettem volna tüntetni a sajgató, szinte már- már kínzó, kellemetlen érzést. 

- Micheal!- ordítottam a menedzserem nevét, aki pár másodpercen belül az öltözőm ajtajánál teremt. - Vigyél el orvoshoz ezt nem bírom tovább! A fülem majd' leszakad a helyéről. - mondtam kicsit halkabban, mert a saját hangerőmtől is egyre jobban fájt. A férfi, akinek mindent köszönhetek szó nélkül a kocsihoz vezetett és beültetett maga mellé az anyós ülésre. 

A kocsiban nem beszéltünk mindössze London számomra még teljesen ismeretlen utcáit pásztáztam a szemeimmel. Még ilyenkor is, késő éjjel rengeteg ember járkált az utcákon. Egyáltalán nem lehettek fáradtak, mert kiabáltak, ugrándoztak, teljesen fel voltak pörögve tele élettel, amit egyszerűen képtelen lettem volna megérteni. Mit csinálnak ezek nappal? De most komolyan Los Angelesben élek és ezen vagyok meglepődve? A merengések közepette egy kivilágított étterem ablakánál négy rendkívül ismerős alakot pillantottam meg. Egyre közelebb érve tökéletesen kivehető volt Debby, Harry, Liam és a szőke hajú lány. Hirtelen rossz előérzetem támadt és szóltam Micheal-nek, aki történetesen a menedzserem és a sofőröm is egyben, hogy álljon meg. Berohantam az étterembe és nem túl illedelmes módon bevágódtam Debby és Harry közé. 

- Ti meg mit csináltok itt? - kérdeztem mosolyogva, nem törődve azzal, hogy mennyire meglephettem a többieket a hirtelen megjelenésemmel. 

- Inkább te mit keresel itt? Na állj fel Bieber! - emelte fel a hangját Debby, de mindössze annyira, hogy a többi vendég ne nézze őket, ami kicsit rizikós volt, mert azzal együtt, hogy én is megjelentem egyszerre három hús- vér világsztár egy belvárosi étteremben szerintem elég nagy szám, csípjenek meg ha tévedek.

- Ömm... Debby elrabolhatlak pár percre? - fordultam a kissé idegesnek tűnő lány felé, hogy ezt én váltottam-e ki belőle vagy valakinek tetszeni akar az este folyamán arról fogalmam sem volt, csak reménykedtem, hogy nem a Göndörke miatt van.

- Figyelj Justin egy: a nevem Bo, kettő: kapsz pár percet, de utána visszajövök. - ekkor esett le, hogy a fiúk egyáltalán nem búztak, mikor nálunk voltak, mindössze a lány érdekesen aranyos nevét kiáltották, de ez érdekelt most a legkevésbé, mert tudtam eltölthetek vele egy kis időt mindenféle szemlélő nélkül a kocsim hátsó ülésén, de mielőtt még mindenki rosszra gondolna nem volt bennem e fajta szándék.

Óvatosan betessékeltem a már előre kigondolt helyre, majd megkerülve az autót beültem mellé. Nem szóltam egy árva szót sem mindössze ékesen csillogó csoki barna szemeit vizslattam. Ő sem tett másként. Élni akartam a pillanattal, ezért közelebb hajoltam hozzá, míg nem el nem értem ajkait. Vágytól tengetve csókoltam meg a lányt, aki először tiltakozott, de végül megadta magát, szelíden törtem át a falat kettőnk közt, hogy egyikőnknek se legyen bántódása. Nyelvem éppen, hogy súrolta az övét, többet akartam, de nem tehettem. Elhúzódott tőlem fél perc után, majd úgy fújta ki meg maradt levegőjét, mintha ezen múlna az élete.

- Vissza kell mennem. - ugrott ki a kocsiból olyan gyorsasággal, hogy a Pókember is megirigyelné. Miért lehetett olyan érzésem, miszerint most utál és nagyot csalódott bennem? Az autó ablakából figyelve a történteket, ahogy visszamegy és beül Harry mellé kicsit rémisztő volt számomra. Bűn tudatom támadt. Mi van ha együtt vannak és ezzel valószínűleg mindent elrontottam? Ez egyértelműen Harry randija, s az én csókom.

Fhhu remélem nem utáltatok meg! Ígérem innentől több One Direction lesz benne csak muszáj volt beindítani az eseményeket! 

Hogy miért Justin szemszögéből raktam fel a részt? Mert lenullázódott a szavazás és akiket megkérdeztem mindenki őt akarta.

És végül: köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket Macy-től, Pkoseláktól illetve VKoselaktól és a 12 pipát! Mondjuk az elsőhöz több érkezett jóval, de ezzel is megvagyok elégedve mivel nincs is ennyi rendszeres olvasóm, mindössze 9 van!

Tudom hamarabb hoztam, de remélem nem bánjátok:)

xoxo: Destiny.