Prológus

Már régen hozni akartam pontosan vasárnap, de közbe jött valami emiatt csak ma tudom hozni.:)
Pár komit és pipát szívesen elfogadok.♥

Puszi: Destiny.

2009. szeptember 25.

Már majdnem, hogy egy hónapja elkezdődött az iskola, ami teljesen leamortizált. Szerencsémre ott van Liam, aki segít bennem tartani a lelket ezekben a 'nehéz' időkben. Nélküle már ezalatt a három hét alatt rég meghaltam volna. Többször kerültünk bajba, mint valaha, most annyi különbséggel, hogy mindössze tanári felügyelet nélkül vettük igénybe az előadói termet, de őszintén, kit érdekel?
 Imádok zongorázni, főleg akkor, amikor a legjobb barátom énekel. Így volt ez egy pénteki napon is.
-Mehet az I'm Yours?- kérdeztem és Liam bólintott. A hangja bejárta az egész termet, ezzel teljesen elnyomva zongora játékom. A végére én is csatlakoztam, de amikor észrevettem, hogy éneklek azonnal abbahagytam, mindenki tudja, hogy nincsen túl jó hangom, ugyan benne vagyok az énekkarban, de csak azért, mert senki sem akarta elvállalni a zongorista szerepét.
-Bo, legközelebb szólózhatnál is.- nevetett fel Leeyum.
-Már gondolkoztam rajta, sőt tudod mit? Majd te zongorázol én meg éneklek.- poénkodtam, mire mindketten röhögésben törtünk ki. -Tavasszal megint az X-Factorban a helyed, ugye jelentkezel?
-Hát a tavalyi után nem biztos. Pont az elő show-k előtt kiesni nem túl kellemes dolog.- biggyesztette le a száját, majd visszagondoltunk az előző évre. Szerintem nem kellene vele foglalkoznia. 14 évesen az is nagy dolog, hogy egyáltalán a mentorok házáig eljutott.
-Ha nem mész megöllek és Shannon is szívesen segít majd!- parancsoltam rá Liamre.
-Jó megyek, de csak, mert olyan szépen megkértél rá.- gúnyolódott egyet, majd újra énekelni, ezúttal egy Kelly Clarkson számot a kérésemre.
Már vagy egy órája ott ülhettünk és szórakoztattuk magunkat, mikor lépteket hallottunk, amik egyre csak közeledtek. Hirtelen összenéztünk Liammel és egy rögtönzött ötlettől megindulva az előadói terem szertárába szaladtunk, az ajtót magunkra csuktuk és már csak abban reménykedtünk senki sem talál ránk.  A szertár szűkebb volt, mint amire emlékeztem, mikor legutoljára jártam itt egyedül voltam bent és kényelmesen elfértem, de így nem volt túl felemelő élmény. Egyik pillanatról a másikra az ajtó kicsapódott és Ms. Smith az osztályfőnököm állt előttünk, aki nem mellesleg az énektanárnő is volt. Feje tetején egy fájdalmasan szoros és lakozott copf éktelenkedett, a már szinte ismertető jegyévé vált szürke szoknyás kosztümétől ezúttal sem szabadult meg.
-Miss Sebert, Mr. Payne maguk mit keresnek itt?- kezdte el a csodálkozást, majd észbe kapott.- Figyeljenek akármennyire is szeretem a zenét és  imádom a párosukat tanár nélkül nem próbálhatnak itt.  Ez volt az utolsó figyelmeztetés, ha még egyszer itt találom önöket szólok az igazgató úrnak.
-De mi nem is..- kezdte volna Liam, de az osztályfőnök közbe szólt.
-Akkor kérem ne itt fejezzék ki az egymás iránti érzelmeiket.
-Nem vagyunk együtt Liam Shannon-nal jár.- kezdtem védeni kettőnket , de én sem tudtam befejezni a mondókámat.
-Nem érdekel ki kivel jár, inkább vezessék körbe az iskolánkban Miss Taylort. Most érkezett és holnap lesz az első napja, jó lenne ha addigra tudná mi hol van és nem tévedne el.- mondta Mrs. Smith tárgyilagosan, majd rámutatott a gitárok mellett álló lányra. Szőke haján megtört a fény és ez egy gyönyörű színt hozott a felszínre, zafírkék szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Fogalmam sincs miért örült annyira. Talán, mert új iskolába járhat? De akkor miért nem rögtön szeptember elsejétől idejár? Úgy éreztem ezekre a kérdésekre sosem fogok választ kapni.
Liammel összenéztünk, majd egy vállhúzás kíséretében odasétáltunk a szőke hajú, kék szemű, már majdnem hercegnőnek kinéző lányhoz. Két oldalról átkaroltuk és kirontottunk vele az iskolából. Ott megálltunk és a barna hajú sráccal megálltunk a csaj előtt, nagy röhögések közepette, tárgyilagosan rámutattunk a sulira, hogy ez a City of Wolverhampton College, ennyit a körbevezetésről. Leültünk egy padra és beszélgetésbe fogtunk, megtudtuk, hogy a csaj neve Christina és nem rég költözött ide Manchasterből. Van két nővére, akik idősebbek nála jó pár évvel, de ettől függetlenül imádja őket és felnéz rájuk. Kiderült, hogy osztálytársak leszünk, mivel Liam egy évvel felettünk jár megjegyezte, hogy végre lehetett volna egy jó nő az osztályában, de most minden reménye szertefoszlott. Mindig olyan srác volt, aki nem jelentett ki ilyen dolgokat ennyire nyilvánvalóan, de most mégis megtette.



2010. 10. 16

Az adrenalin szintem az egekben volt, de azaz egy dolog vigasztalt, hogy rajtam kívül rengetegen éreznek még így ezen az estén. Már nem is számoltam hányadik élő show is ez, mindössze annyit tudtam, hogy 'Hajrá One Direction', ezt egész Anglia tudtára is adtam, amikor a kamera azt a részt vette, ahol én, Christina és Liam családja ült nem féltem kiabálni. Ahányszor a srácok rossz kritikát kaptak kifújjoltam az éppen akkor beszélő mentort, ilyenkor a fiúk mindig elmosolyodtak és kicsit ellazulhattak egy- két másodpercre, de ez tényleg nem tartott sokáig. Mikor vége lett a műsornak és miután nyugodtan tisztáztam magamban, hogy nincs miért izgulni a srácok továbbjutottak a backstage-hez sétáltam, ahonnan ezúttal is kidobtak a biztonsági őrök, már igazán megtanulhattam volna, ezért a stúdió előtt vártam Liamet, de nem jött. Christinával félve néztünk egymásra, mi van ha történt vele valami? Már éppen azt tervezgettük, hogy szembeszegülünk a biztonsági őrökkel, amikor Louis és Harry nevetgélve jöttek ki a stúdióból. Aggódva szaladtunk hozzájuk, mert ők nem vettek észre minket.
-Hol van Liam?- kérdeztük Christinával kánonban, mialatt hangszínünkről is hallani lehetett, hogy be vagyunk tojva.
-Danielle-lel, az egyik táncoscsajjal flörtöl.- válaszolta Harry szemöldökét húzogatva.
-Azt hittük már valami történt vele.- mondta Christina ezúttal már teljesen nyugodtan.
-Történt is! Eltalálta Ámor nyila.- nevetett fel Louis.- Bo!- fordult felém, ezzel egy halom nyált köpve arcomra, most a nevemet mondta vagy csak meg akart ijeszteni?
-Tessék Lou!- próbáltam olyan hatást kelteni, amit ős is tett, de rájöttem, hogy az nem is olyan könnyű, mint hittem, mivel pár értelmetlen szempárral találtam szembe magam. Zavartan intettem, majd hagytam, hogy folytassa.
-A Bo melyik névből jött?- kérdezte tanakodva én meg elnevettem magam.
-Találd ki!- húztam meg a vállam.
-Bóbita!- ordította, mire Christinával elröhögtük magunkat.
-Az Deborah te fogyatékos!- ütött egyet Harry Louis fejére barátságosan, de ő nem nevetett, sőt kissé idegesítőnek találta, hogy a nevemmel hülyéskednek. Nem értettem miért, de nem is akartam megtudni, rámosolyogtam ás bólintottam, de honnan tudja a nevem? Már éppen megakartam kérdezni, mikor egy kiáltást hallottunk a hátunk mögül. Egy percig sem volt kérdés ki az.
-Vas Happenin'?- ordította Zayn, majd átkarolta a két srác vállát.
Így öten elindultunk afelé a hotel felé, ahol Christinával és Liam szüleivel szálltunk meg a show ideje alatt. A többiek már ott voltak, Ruth meg is jegyezte, hogy rég vissza kellett volna érnünk, legközelebb ha lehet jobban siessünk. A fiúk nem maradtak sokáig,  mert másnap korán kellett kelniük, már is mentek próbálni Simon Cowell-lel a következő show-ra, elvégre sosincs hamar elkezdeni a dolgokat.


2011. 12. 28.

Egy év. Egy év telt el az X- Factor óta és azóta, hogy utoljára beszéltem Liammel. Akárhányszor hívtam kinyomott, az üzeneteimre egyszer sem nem válaszolt, mikor Londonban jártunk ők pont Svédországban vették fel az új albumukat. Nem értem mai napig sem miért tette ezt velem vagyis még mindig ezt teszi. Úgy érzem mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, ami a legfontosabb számomra. Ő volt a támaszom, a legjobb barátom és mindez köddé vált. Az együtt töltött 15 évnek már semmi jelentősége nem volt. Már csak árnyéka voltam önmagamnak, de miért nem értettem. Mindig is csak barátként tekintettem rá akkor meg mi a fenének fáj ennyire az elvesztése? Talán, mert össze sem vesztünk csak egy elfeledett emlék maradtam számára, de ha csak rám haragszik miért szarja le Christinát is? Jó azt megértem, hogy Shannonnal nem beszél, mivel már réges- rég szakítottak.
-Most beszéltem Liammel twitteren- jött be a szobámba az öcsém, Byron.
-És mit mondott? Üzent nekem valamit?- csillant fel a szemem a tesóm mondata hallatán, lehet csak félre értés az elmúlt egy év? Nem hiszem akkor legalább twitteren nem mondta volna vissza a követést.
-Nem, miért kellett volna?- kérdezte az öcsém csodálkozva, intettem egyet, hogy menjen ki, mert egyedül szeretnék lenni és ő ezt rögtön meg is értette. Kinyitottam az éjjeliszekrényemen lévő napló féleséget- ugyan nem nevezném annak, mert minden nap csak egy- két mondatot vések bele- és elkezdtem írni:
'Soha sem fogom megtudni miért teszi ezt velem, de belehalok abba, hogy nem tudom mivel bántottam meg.'
Becsuktam a kis lila könyvet és letettem a helyére. Fejemet a selymes hatású szintén lila párnámra hajtottam és rögtön mély álomba merültem. Londonban voltam és a szőke ír fiú- ha jól emlékszem a nevére, Niall- mellett álltam. Valamit nagyon magyarázott nekem, mikor befejezte boldogan a nyakába ugrottam és megköszöntem a segítségét. A srác elment, majd fél óra múlva egy adag Nando's csirkeszárnnyal tért vissza, mire furcsán néztem, de végül elnevettem magam. Az összes fiú boldogan rohant le a lépcsőn és bevágódtak mellénk a kanapéra, kivéve Liamet, aki megölelt és mindössze ennyit mondott:
-Jó, hogy újra itt vagy.